Tegnap ismét Hajninak sütöttem egy tortát!:) Nagyon szívesen csináltam, mert úgyis pont sütögetni volt kedvem! A rendelés dobos torta volt!
Recept:
Tészta: 3 tojás, 3 evőkanál cukor, 3 evőkanál liszt, 1 kávéskanál sütőpor.
Ebből a tésztából kettőt sütöttem. Kétszer is kevertem ki, mert nem akartam hogy az egyik összeessen, míg a másik megsül, így inkább vettem a fáradtságot, hogy kétszer kevertem!
Megvártam míg mindkettő kihűl, majd kettévágtam őket.
Krém:
0,5 kg margarint, 13 dkg porcukor, 2 csokis pudingpor, 2-3 evőkanál cukor, 2 dl tej.
A margarint a porcukorral habosra kevertem. A pudingport összekevertem a cukorral és a tejjel, majd felfőztem, kihűtöttem. Mikor kihűlt, összekevertem habosra a margarinnal.
Egy tortalapot félretettem, a másik hármat megkentem a krémmel. Az utolsó piskótalapot 12 felé vágtam. Kristálycukorba tettem egy pár csepp citromlevet, majd karamellt készítettem. Ezt szépen rákentem a felvágott piskótára, majd hagytam szilárdulni. Közben a tortára tettem a krémből 12 ,,pöttyöt", és ferdén ráállítottam legyező formában a karamellás piskótacikkeket!
Nekem nagyon tetszik, egész szép lett!:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése